Reggel indulás Budapestről. Átszállás Londonban, illetve Mexikóvárosban. Érkezés késő este Acapulcoba, a nyüzsgő tengerparti városba, mely többek között a sziklaugróiról is híres.
Reggeli a szállodában. Szabad program.
Opcionális túra: Coyuca Lagúna büfé ebéddel (buszos túra). A túra során a bámulatos lagúnába látogatnak el egy hajó segítségével. Ebben az édesvizű lagúnában számos madár és halfaj él, illetve érdekessége, hogy néhány Tarzan film, és a Rambo II. helyszínéül is szolgált. A hajókázás után pihenhetnek a parton, vagy a vízben fürdőzve.
Szilveszteri gála vacsora a szállodában.
Reggeli a szállodában. Szabad program.
Reggeli a szállodában, majd indulnak Taxcoba, a bájos koloniális bányász városba, amely az UNESCO Világörökség része. Különféle ezüst tárgyakat, ékszereket készítenek a helyiek. A városban 50 ezüstműhely, és 300 üzlet működik. Meg-látogatják a híres Santa Prisca templomot, majd ezután idejük jut egy kis sétálgatásra, a város felfedezésére.
Reggel indulnak Mexikóvárosba.
A hatalmas ország közigazgatási és kulturális központja a 25 millió lakost számláló Mexikóváros. Az kialudt vulkáni kürtőben, egy feltöltött tóra épült város méreteiben hatalmas: széles főútja 50 km hosszú, helyenként 10 sáv széles. A város gazdag spanyol barokk épületekben, hatalmas katedrálisokban, de nem hiányoznak a világ-városi, modern felhőkarcolók sem. A város tüdeje a Chapultepec park, ahol az Antropológiai Múzeum egyedülálló prekolumbián gyűjteményét lehet megcsodálni. Szintén itt található a város állatkertje. A város-központtól távolabb, Coyoacánban látható Cortes egykori háza. Ide érkeznek meg. Megtekintik a Frida Kahlo Múzeumot és a piacot, amely a város lakosainak fő bevételi forrását jelenti.
Reggeli után egész napos túra. (Bazilika és Teotihuacan)
Útközben a Guadalupe Rezervátumhoz rövid megállás a „Három kultúra terénél”, ahol Mexikó három különböző történelmi korszakát három különböző épület reprezentálja: egy régészeti terület, egy katolikus templom, és egy modern épület. Folytatják a túrát a bazilikával. Egy modern úton jutnak el Teotihuacanba. („ahol az ember istenné válik”) Lehetőségük nyílik a piramisok megmászására, meglátogatják a Quetzal Pillangó Palotát, a Tollaskígyó Templomot és a Holtak Útját, valamint a Citadellát.
Reggeli után egész napos túra. (Város és múzeum túra). Zocalo, az azték templom maradványai és a katedrális megtekintése. Majd a történelmi Chapulpetec Parkba visszük Önöket, melyet Las Lomas lakóterülete övez. Olyan híres művész háza látható itt, mint Dolores Del Rio. Az Folytatják a túrát az Antropológiai és Történelmi Múzeummal, amelyet a világ legjobb múzeumai között tartanak számon. Felbecsülhetetlen értékű azték és maja emlékeket tekinthetnek meg.
Reggeli a szállodában. Délelőtt szabad program. Este transzfer a repülő-térre. Hazautazás londoni átszállással. Érkezés Budapestre 7.-én este.
UTAZÁS: Repülővel Budapest –/–London–/– Mexikóváros-/- Acapulco -//- Mexikóváros -/- London-/- Budapest útvonalon, menetrend szerinti járatokon, turistaosztályon. Transzferek busszal.
SZÁLLÁS: Középkategóriájú szállodában Mexikóvárosban, és Taxcoban, 4 csillagos, tengerparti szállodában Acapulcoban.
ELLÁTÁS: Reggeli, szilveszteri gálavacsora italok nélkül. A repülések alatt a légitársaság biztosít a napszaknak megfelelő étkezést.
RÉSZVÉTELI DÍJ:
10 fő esetén
| Kétágyas szobában | 389.000 Ft/ fő |
| Egyágyas felár | 89.400 Ft/ fő |
| Reptéri illeték | kb. 90.000 Ft/ fő |
EGYÉB:
• Magyar idegenvezető-csoportkísérő a program során, aki Budapestről kíséri a csoportot
• A programok nem privát túra keretében zajlanak
• Opcionális túra: 12.500,-Ft/Fő
• Baleset-, betegség-, poggyászbiztosítás köthető (720,-Ft/Fő/nap Atlasz classic csomagban)
• Útlemondási biztosítás (5%) a részvételi díjon felül köthető.
• A részvételi díj nem tartalmaz személyes jellegű kiadásokat (pl. telefon, hordár, borravaló, italok stb.).
• A programváltoztatás jogát a Privilege Tours fenntartja.
Tekintse meg további szilveszteri ajánlatainkat!
Ajándékozza meg szeretteit és járuljon hozzá következő utazásukhoz!